Költészet napi emlékműsor

A Költészet napjának és József Attila születésnapjának tiszteletére tartottak megemlékezést az ILMK színháztermében. Az irodalombarát közönség megismerhette és meghallgathatta városunk legjobb próza- és versíróinak műveit.

 

Csak lazán 2

Fergeteges hangulatú könnyűzenei koncertet adott a Rétközi Ifjúsági és Kulturális Egyesület csapata a Kertvárosi Művelődési Ház udvarán az ott lakóknak és minden érdeklődőnek.
A műsorban fellépett Barna Zsuzsa, Jucus, Nagy Annamária, Tuza Zsanett, Vígh Nóra, valamint Bakti László, Kulcsár Sándor és Puskás Gyula. A jó hangulatú megmozdulás az esti órákban allófogadással, autogramosztással és utcabál-hangulattal ért véget.

Városfórum

Az Ibrányi László Művelődési Központ Rendezvényterme adott otthont az idei Városfórumnak. Kezdésként 16:30 tól egy vállalkozói fórum keretén belül Berencsi Béla polgármester tartott tájékoztatót a leendő uszoda büféjének, ill. bowling pályájának üzemeltetési lehetőségeiről.

Befutó 2007

2007. március 23-án 17:00 órától az Ibrányi László Művelődési Központban rendezték meg a "Befutó 2007" elnevezésű élőzenei tehetségkutató-verseny előválogatóját. A 33 fős mezőnyből 14 versenyző jutott be az április 21-ei döntőbe, amikor a Polip Band kíséretében kell ismét megmérkőzniük.