„Mentsük meg a Földet!”

Júniusban tartjuk a környezetvédelmi világnapot, az óceánok világnapját, az elsivatagosodás és kiszáradás elleni küzdelem világnapját, a Nap napját, a barlangok napját és a nemzetközi Duna-napot. Valamennyi középpontjában a bennünket körülvevő környezet a főszereplő, ami az utóbbi években súlyos problémákkal küzd. Sokszor tudtunkon kívül figyelmetlenek és meggondolatlanok vagyunk, amivel akár nagyon rövid időn belül visszafordíthatatlan károkat okozunk.

Megyei Nyugdíjas Kulturális Seregszemle

nyugdijas_seregszemle_25.jpg

Remek szervezés, hatalmas érdeklődés és kiválló hangulat jellemezte a 2008-as Megyei Nyugdíjas Kulturális Seregszemlét, amelynek idén az Ibrányi László Művelődési Központ adott otthont.

Délelőtt 9:30-kor már ki lehetett volna akasztani a "Megtelt!" táblát a művelődési központ bejáratára. A megye 28 településéről érkezett nyugdíjas szervezetek képviselői június 4-én adhattak számot énekes-, táncos- és versmondó tudásukról.

Olvasófa

DSC_0002.JPG

Olvasni jó, olvasni hasznos, olvasni kellemes... Sorolhatnám még a pozitív jelzőket és érveket, amelyek az olvasás mellett szólnak, annak hasznosságát hirdetik.

Graffiti angyala

Lelkes fiatalok csoportja, a Móricz Zsigmond Színház tánckara első ízben vállalkozott arra, hogy önálló produkcióval lépjen a közönség elé. Mi is a graffiti?
Nos, egyszerű lenne falfirkának mondani. Az is, de több annál.

Gosztonyi Tibor fotókiállítása

"15 év: Fénnyel írt városkrónika" címmel fotókiállítás nyílt az Ibrányi László Művelődési Központ II. emeleti kiállítótermében Gosztonyi Tibor alkotásaiból.

MÁZS-képp énekelek

PICT0006

Hazánk egyik legnépszerűbb musicalszínésze Mészáros Árpád Zsolt, valamint a Dimenzió együttes volt az Ibrányi László Művelődési Központ vendége 2008. április 25-én este.

A beszélgetős - éneklős műsorban elhangzottak mindazok a dalok, amelyek a színművész számára a legfontosabbak és helyet kaptak azok, amelyeket a közönség akart hallani. A vidám hangulatú, színvonalas és közönségszórakoztató előadásra nemcsak Ibrányból, hanem az ország minden részéből érkeztek vendégek.

 

A könyv világnapja

Az olvasás hasznosságára és a művelődés terén betöltött megkerülhetettlen szerepére is felhívta a figyelmet az Ibrányi László Művelődési Központ és Könyvtár által 2008. április 23-án délután megtartott könyv világnapi rendezvénye.

Filharmóniai hangverseny

A Clave Quintett adott zenés-táncos ízelítőt a dél-amerikai ritmusokból a Filharmóniai Hangversenysorozat keretein belül többszáz középiskolásnak 2008. április 15-én az ILMK színháztermében.

A Bökönyi Péter vezette zenekar a tradicionális dél-amerikai zenéktől a könnyed jazz-es és rock-os dallamokon át a latin táncokig szinte mindenből nyújtott egy kis ízelítőt.