Kitaláltuk, megszerveztük és szeptember 10-én reggel ragyogó napsütésben, az Ibrányi László Művelődési Központ és Könyvtár dolgozói elindultunk az első közös tanulmányi kirándulásunkra. Úti célunk Diósgyőr és Lillafüred volt, ahová egy másfél órás buszozás után érkeztünk meg.

Végigsétálva a gesztenyesoron, a Diósgyőri várhoz jutottunk, melynek története már több, mint ezer évre nyúlik vissza, de fénykorát a 14. században Nagy Lajos királyunk uralkodása alatt élte. Az uralkodó szívesen időzött a várban, azt pihenőhelynek tekintette. Pihenésre, felüdülésre szüksége is volt, hiszen rengeteget háborúzott és vezette győzelemre csapatait. Méltán kapta a Nagy előnevet, melyet magyar királyként csupán ő birtokolhatott. Utolsó éveiben is itt talált nyugalmat.

A várat, az uralkodó halála után királynéink jegyajándékba kapták, ezért emlegették a királynék váraként. Sokat köszönhetett Mátyás királyunknak is, aki a gótikus várat kora szellemiségének és divatjának megfelelően reneszánsz várrá alakította. Uralkodása után azonban hanyatlásnak és pusztulásnak indult, majd a 20. században megkezdődött a rekonstrukciója, mely után 1973-ban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.

A váron belül először a panoptikumot tekintettük meg, mely Közép-Európában a legnépesebb.  Hat életképben mutatják be a virágzó középkor életét, a lovagi tornától a vásáron át Nagy Lajos királlyal bezáróan.

A fegyvertörténeti és páncélkiállítás szemlélőiként megállapítottuk, hogy a lovagi viselet nemcsak praktikus, de nehéz és megterhelő is volt.

A vártúra az egyik torony meghódításával ért véget, melyről félelmetes de csodálatos kilátás nyílt a város egészére.

Társaságunk ötven százaléka gyakorló vagy már nyugdíjas könyvtáros, így természetesen nem hagyhattuk ki programunkból a könyvtárlátogatást sem.

A vártól pár méterre található fiókkönyvtár állománya és könyvtárosainak száma kétszerese a miénknek. Sok színes gyermekprogrammal és egyéb rendezvénnyel büszkélkednek, ám szolgáltatásaik csupán a kölcsönzésre és az Internet használatára korlátozódik.

Diósgyőrt magunk mögött hagyva átruccantunk Lillafüredre, ahol egy kellemes hangulatú vendéglőben finom ebéddel örvendeztettük meg magunkat, erőt és energiát gyűjtve a továbbiakhoz.

Szintről szintre haladva leértünk a vízesés aljáig, miközben teleszívtuk magunkat a fák és a csobogó víz illatával és hangulatával.

Mindezt tovább fokoztuk az erdei kisvasúton tett utazásunkkal. A hegyoldalon haladva, a vagonok egyenletes ringatása közben láthattunk őskohót, -mely Magyarország első számú ipartörténeti műemléke- pisztrángkeltetőt, hatalmas lapuleveleket, tavirózsát és egyéb erdei virágokat, cserjéket. A végállomáson pedig egy mókussal is találkoztunk.

A kisvonat után átszálltunk kisbuszunkba, és meg sem álltunk második otthonunkig.

A kirándulás remekül sikerült, valamennyien nagyon jól éreztük magunkat, maradéktalanul elérte célját. Egy olyan nap volt, amikor kis közösségünk valamennyi tagja együtt lehetett, kikapcsolódhatott és regenerálódhatott. És ilyen napra - legalább egyszer egy évben- mindenkinek szüksége van.

                                                                                                          Vágóné Lippai Marianna